olvassa el!

Végre! Elektromos fűtőpanel használható WiFi vezérléssel

ADAX WiFi

Spanyolviasz 2.0

Elektromos fűtőpanel WiFi vezérléssel – ha értenék az elektronikához, és lenne egy évi többszázezer fűtőpanelt készítő gyáram, valószínűleg már megcsináltam volna 5 évvel ezelőtt. Hiszen ma már a villanykörte színét is WiFi-ről vezéreljük, akkor a fűtésünket miért ne?! De sajnos nem értek hozzá, és nincs gyáram, ezért várnom kellett, egészen mostanáig. De végre van olyan gyártó, aki eljutott odáig, hogy ezt megvalósítsa, ráadásul nem más, mint a Nádland Kft. által képviselt Adax.

Számos gyártó évek óta próbálkozik különböző távoli vezérlési megoldásokkal, így az Adaxnak is voltak korábban rádiófrekvenciás és GSM (SMS) alapú rendszerei, de egyrészt eléggé drágák voltak, másrészt a funkcionalitásuk is meglehetősen korlátozott volt.

A piacon a leginkább haladó megoldásnak eddig az tűnt, amikor rádiófrekvenciás termosztátok kommunikálnak egy külön erre a célra megvásárolt központi egységgel, ami pedig csatlakozik az internetre, például WiFi-n keresztül. Ennek hátránya, hogy a vezeték nélküli termosztátok mellett még egy külön egységet meg kell venni, közel egy fűtőtest áráért ahhoz, hogy a távoli vezérlés működjön. Ez nagyobb rendszereknél természetesen nem probléma, de 1-2 helyiség fűtése esetén aránytalanul nagy többletköltséget okoz.

Az Adax Neo WiFi újdonsága abban áll, hogy a készülék termosztátja közvetlenül képes csatlakozni a helyi WiFi hálózaton keresztül az internethez, így okostelefon segítségével a világ bármely pontjáról ellenőrizhető és programozható akár egyetlen készülék, akár több tucat. Sőt egy alkalmazáson belül akár több lakás, vagy az ország (vagy világ) különböző pontjain levő épületek fűtőtestjeit egyaránt irányításunk alatt tarthatjuk (pl. otthon, iroda, nyaraló).

Okos termosztát – okos alkalmazás

ADAX WiFiAz Adax Wifi-t vezérlő Adax Wifi Smart heater okostelefon alkalmazás egyszerűen kezelhető és rendkívül felhasználóbarát. Fűtési rendszereink működését teljes mértékben személyre szabhatjuk a hét minden napjának akár minden egyes percére lebontva. Az gyárilag definiált heti programokat tetszés szerint felülírhatjuk, vagy akár újabb, saját magunk által kreált heti programokat vehetünk fel, tetszés szerinti hőmérsékletbeállításokkal.

Így például ha valaki egyik héten délelőttös, a másik héten délutános műszakban dolgozik, akkor egy egyszerű mozdulattal aktiválhatja az adott hétre az előre beállított programot. De létrehozhatunk külön programot a szabadságok idejére is, amikor otthon tartózkodunk (pl. téli szünet, őszi szünet), vagy fagyvédelmi üzemmódra állíthatjuk a rendszert, ha elutazunk otthonról.

Az aktuálisan beállított heti program természetesen az élethelyzetünknek megfelelően bármikor felülírható. Így például, ha egyik nap a főnökünk váratlanul korábban hazaenged a tervezettnél, akkor már az irodából megadhatjuk az otthoni fűtőpaneleknek, hogy kezdjenek el korábban befűteni, vagy ha egy esti vacsora elhúzódik a barátokkal, akkor szólhatunk a Neo WiFi-nek, hogy csak később érünk haza, így nem kezd el feleslegesen fűteni, amivel energiát takarítunk meg.

Vizes helyiségek – nem probléma!

További hatalmas plusz az Adax Neo WiFi fűtőpanelek mellett, hogy bármilyen helyiségben használhatók. Mivel az elektromos szerelvények dupla szigetelést kaptak, így a készülék IP24C érintésvédelmi besorolást kapott (kifröccsenő víz ellen védett), tehát bátran felszerelhető fürdőszobában vagy mosókonyhában is – persze vízmelegítőnek azért ne használjuk!

A Neo Wifi falra szerelhető konzolokkal érkezik, és hagyományos, 230 V-os hálózatról üzemeltethető. Megfelelő tartóláb vásárlásával hordozható készülékké alakíthatjuk a többi Adax fűtőtesthez hasonlóan. Garancia tekintetében szintén az Adaxtól megszokott 5 évet kapjuk a Neo WiFi esetében is, mely mögött a gyártó képviseletében hivatalos magyarországi szakszerviz is áll.

ADAX WiFi


TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KATTINTSON IDE!