BIZTONSÁG olvassa el!

Forgalomcsökkentés az élhetőbb városi környezet érdekében

Hörmann Hungária Kft.
http://www.hormann.hu

Manapság egyre gyakrabban hallhatunk az „okos” várostervezés fogalmáról, és tapasztalhatjuk az élhetőbb urbánus környezet kialakításának erősödő igényét. A folyton növekvő gépkocsiforgalom kellemetlenségeivel ugyanis nap mint nap szembesülnek a városban élők. A forgalomcsökkentés számos problémára megoldás lehet, azonban fontos az is, hogy erre a célra milyen eszközt használnak a várostervezők.

A növekvő városi forgalom kellemetlenségei

Bár a 2008-ban kezdődő válság idején némiképp visszaesett a közúti gépjárműállomány növekedése, a KSH adatai szerint azonban 2000 óta folyamatosan emelkedik az autók száma. Az utóbbi 18 évben több, mint egy millióval nőtt az országban birtokolt személygépjárművek száma: 2.364.706-ról 3.641.823-ra. Ugyan arányaiban ebből a számból már kisebb részt tesznek ki a budapesti gépkocsik – 2000-ben még az állomány nagyjából negyede származott Budapestről, míg most már csak kevesebb, mint ötödét teszik ki a fővárosi járművek – azonban még így is nagyjából százezerrel több gépkocsi rója a budapesti utakat, mint 18 évvel ezelőtt. A fővárosban közlekedő gépkocsik száma 2000 óta 559.100-ról 659.513-ra nőtt.

Ennek következtében az egészségügyi ártalmak és a zajszennyezés mellett egyéb kényelmetlenségekkel is számolniuk kell a forgalmas utak mellett élő városlakóknak. A gyalogos és biciklis forgalom háttérbe szorul, sőt bizonyos esetekben ellehetetlenül. Buszsáv híján a közösségi közlekedés sem nyújt valódi alternatívát, hiszen a járatok sokkal lassabban jutnak célállomásukra, ezzel további bosszankodást okozva utasaiknak. A nagy sebességgel közlekedő gépjárművek közelében pedig sem a gyermekek, sem a kisállatok nincsenek biztonságban, ami szintén nehezíti a városlakók felhőtlen kikapcsolódását.

A megoldás: forgalomcsökkentés

A fenti problémákra a legkézenfekvőbb megoldás a forgalomcsökkentés, azaz a közösségi terek sűrű forgalmú utaktól való elválasztása. Nem mindegy azonban, hogy erre a célra milyen eszközt alkalmazunk. Hiszen a személygépkocsik forgalmának korlátozása mellett fontos, hogy a közösségi közlekedési eszközök átjutása, valamint a szolgáltatók zavartalan üzemelése is biztosítva legyen. Végül, de nem utolsó sorban pedig, az esztétikai szempontok is fontosak, főleg, ha a történelmi belvárosokban megvalósuló tervekről van szó.

Belváros-Lipótvárosban évek óta alkalmaznak automata süllyedő oszlopokat a forgalomcsökkentés érdekében, és a tapasztalatok szerint a kerületszerte telepített eszközök valóban minden elvárásnak megfelelnek. „A Pilomat süllyedő hengerek forgalomcsökkentésében pozitív tapasztalataink vannak, betöltött szerepük nélkülözhetetlen a belvárosban. Az eszközöket praktikusnak tartjuk abban a tekintetben, hogy használatukkal egyszerűen biztosítható az átmenő forgalom korlátozása, mindamellett, hogy könnyen megoldható a közösségi közlekedési, illetve az áruszállító eszközök áthaladása is. Használatukkal valóban egyszerűen biztosítható az átmenő forgalom korlátozása” – foglalja össze tapasztalatait Molnár Gergely, Belváros-Lipótváros Közterület-felügyeletének igazgatója. „Összességében pozitív tapasztalataink vannak a süllyedő hengerekkel kapcsolatban és szorgalmaznánk az ilyen eszközök használatát minél szélesebb körben” – teszi hozzá az igazgató.

A Hörmann kínálatában tavaly jelent meg a forgalomkorlátozó eszközök széles palettája, melyek megfelelnek a jelen kor követelményeinek. „Az általunk forgalmazott süllyedő oszlopok lehetővé teszik a be- és áthajtók rugalmas, ugyanakkor megbízható szabályozását, mindamellett, hogy diszkrét megjelenésüknek köszönhetően harmonikusan illeszthetők bármilyen koncepcióba anélkül, hogy ezzel veszélyeztetnénk a városképet” – nyilatkozta Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KATTINTSON IDE!